A Dallam Alapfokú Művészeti Iskola

A Dallam Alapfokú Művészeti Iskola 1995-ben alapított művészeti iskola, mely 9 évig magánszemély fenntartása alatt tevékenykedett, majd 2004-től a Dallam Alapítvány fenntartói hatásköre alatt működik.

P1020553

Az 1990-es évek elején, amikor Tatabányán munkahelyek szűntek meg, és elég sok család szociális támogatásból tartotta fenn magát, óriási anyagi terhet jelentett a szülőknek a városi zeneiskolába járatni gyermekeiket. Ekkor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a peremkerületen élő fiataloknak helyben oldjuk meg a zeneoktatást. Ilyen körülmények között alakult meg 1995-ben a Felsőgallai Zeneiskola, mai nevén a Dallam Alapfokú Művészeti Iskola, ami az Erkel Ferenc Zeneiskola szűkítő programja miatt megszűnő tanszakait vette át.

Az akkori igényeknek megfelelően zongora, harmonika, rézfúvó, fafúvó tanszakokon kezdtük meg az oktatást, mivel ezeknek a hangszereknek az ismerete és a kezelése is hagyomány volt az adott városrészben. Egy évvel később kapcsolódott be a telephelyek körébe a kertvárosi Kölcsey Általános Iskola, majd a József Attila Általános Iskola. 2009-ben a Fejér megyei Csákváron , majd 2014-ben a Baranya megyei Pogány településen is biztosította az intézmény  a lehetőséget a növendékeknek a zene és a tánc tanulást. A későbbiekben igény merült fel más tanszakok indítására is, így bővítettük a lehetőséget szintetizátor, hegedű, és ütő hangszerek tanításával.

A társművészetek felé ajtót nyitottunk, 2004-ben a képző- és iparművészeti ágazatot, 2005-ben a szín- és bábművészeti ágazatot és a táncművészeti ágazatot indítottuk el.

Az iskola megalakulása óta mindig nagy figyelmet fordít arra, hogy az adott városrész hagyomány ápolásában részt vegyen, így például szüreti felvonuláson, kenyérszentelésen, bányásznapon, városi ünnepségeken. A befogadó általános iskolákkal különösen jó kapcsolatot tartunk, hiszen kiegészítjük egymás tevékenységét. Gyakori az általános iskolai rendezvényeken a zeneiskolás produkciók megszólaltatása, kórusunk, zenekarunk, kamaraegyütteseink, szólóhangszereseink közreműködése. Intézményünk minden év elején kidolgozza az éves munkatervét, melyet az országos és a megyei versenyekkel és fesztiválokkal összhangba hozunk.

Ezek közé illesztjük be a növendékhangversenyeket, helyi kulturális programokat. Szoros kapcsolatot alakítottunk ki a helyi civil szervezetekkel, a polgármesteri hivatallal, valamint a művelődési házakkal. Nagyobb városi rendezvényeken és fesztiválokon kiválóan működő fúvószenekarunkkal képviseltetjük magunkat.

Helyi tantervünket részben a hagyományok ápolásához alakítottuk ki. Mivel német nemzetiségi hagyományokkal rendelkező városrészen is dolgozunk, ezért a zenekaraink és együtteseink műsorán fellehető az ápolási szándék.

Bízunk abban, hogy a zenetanulás és a társművészetek iránti igény a jövőben sem fog csökkeni. Igyekszünk minden növendékünket a zene szeretetére nevelni, a szakirányú továbbtanulást a jövőben is biztosítani és lehetőséget adni minden jelentkező gyermeknek a hangszeres tanulmányok elsajátítására és a társművészetek gyakorlására. Az anyagi forrásokat szeretnénk a jövőben is Tatabánya, Csákvár város valamint Pogány település önkormányzati támogatásával kiegészíteni és a normatív támogatási rendszerrel, illetve a térítési díjakkal biztosítani.

Szakmai fejlődésünkre a jövőben is nagy hangsúlyt fektetünk. Szeretnénk a megyei zeneiskolák rendezvényein, országos versenyeken felkészültségünket bemutatni, illetve bizonyítani munkánk szükségességét.
Jelenleg Intézményünk székhelye a József Attila Általános Iskola melléképülete emeletén található, ami központja a zeneiskolánknak. A kiválóra minősített Intézményünk azáltal, hogy Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése határozatlan időre rendelkezésre bocsátotta az épületrészt egy biztos bázist tudhat magáénak, ahonnan a zeneiskolát zavartalanul működtetheti.

Küldetésünk, pedagógiai programunk

Zeneiskolánk elsődleges feladatának azt tartja, hogy tanulóit egy hangszer kezelésének gyakorlati megismerése közben elvezesse a zenei jelenségek, folyamatok megértéséhez és a zenei értékek felismeréséhez. Az egyéni hangszerjáték az együtt zenélésben teljesedhet a közösség megélésének katartikus, életre szóló élményévé. Ezt a célt szolgálják iskolánk zenekara

Iskolánk fontosnak tartja, hogy a város lakosságát szolgálja munkájával. A zeneiskola profiljához tartozik – alapfeladatai és a városban végzett közművelődési tevékenysége mellett – megyei és országos szintű rendezvények szervezése is. A kezdetektől fogva iskolánk rendezi a KEM-i fúvós zenakari fesztivált, a fafúvós fesztivált és a Dallam Hangja pop-rock-jazz ének tehetségkutató versenyt.

Iskolánkban a szakmai színvonal és az emberré nevelés garanciáját a hiteles személyiségek jelentik. Ezért a pedagógusok kiválasztásánál legfőbb kritérium a megbízhatóság és az emberi hitelesség. Iskolánk elsődleges feladata, a zeneiskolai tanítási órák élményt adó légköre, emellett rendkívül fontos, hogy a növendékeket a rendszeres hangversenyhallgatásba bevezessük. Az élményszerű zenetanítás feltétele, hogy a zenetanár aktív zenész legyen, hogy növendékei és a szülők is hallhassák koncertezni.